Grafikák, betűtípusok, nyomtatható megrendelő

• Jász-Kun minta
  
  Jász népünk iráni eredetû, az alánok egyik ágát alkotja és szoros rokonságban vagyunk az osztékokkal. Bõrünk színe az átlag európainál kissé sötétebb. A mai Irán területérõl Kr. e. 350 táján vándoroltunk el a Szír Darja középsõ folyásától északra, a Kazah-steppe déli szélén, a Csu folyó völgyében a Kara-Tau hegység vidékére, ahol Kangkü néven birodalmat alkottak õseink Ászi néven az Avarokkal. Amikor ez a birodalom a IX. század elején külsõ támadások és belsõ viszályok okán felbomlott, nevünk az ászi, ász, majd jász alakulást vette fel. Õseink fokozatosan nyugat felé terjeszkedtek a Volgán át a Kaukázusig, ahol egyesültek az ott élõ alánokkal, majd pedig a kunokhoz csatlakozva, velük együtt telepedtek le 1239-ben a Magyar Királyság területén, ám mint késõbb láthatjuk, nem õk voltak az elsõk a jászok közül, akik a Duna-Tisza tájára érkeztek és itt önállóságot kaptak, majd Károly Róbert 1323. évi szabadalom levele után a kunokkal is egyenjogúakká váltak.
  
• Matyó minta
  Mezőkövesd lakóit a szomszédos Szentistván és Tard népével nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népművészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak - bizonyos vonatkozásban - alkotnak még ma is a környező falvak között.
  
• Nevük a Mátyás névből származik, a közeli protestáns falvak népe - megkülönböztetésül - nevezte a katolikus vallású lakosokat matyóknak.
• Kalotaszegi
  A kalotaszegi viselet talán a legimpozánsabb az erdélyi magyar ruházatok között. Különösen a nôi viselet arányai, motívum- és színhasználata lenyügözôen ünnepélyes hatású. A nôi öltözködés szinte minden egyes darabja ugyanaz, mint a múlt század elején. Fehérnemüként pendelyt hordtak. A nôi ing nyakból ráncosan hullik alá, kézelôjét és álló nyaki részét keresztszemes varrással díszítik. Az ing legdíszesebb varrása a kari részen van. Írásosan díszítik, vállfôs ing a neve. A szoknya vagy fersing aprón ráncolt. A fersing elé kötényt vagy kötôt kötnek. Az ing fölött hidegben báránybôrbôl szabott mejjrevalót hordtak, amelynek teljes felületét tömötten, szücsselyemmel, pamut-vagy gyapjúfonallal varrták ki. Felsôruhaként viselik a bujkát. Lábukra napjainkban is magassarkú, rézpatkós csizmát húznak, amely lehet fekete vagy piros. A piros csizmát gépi varrással díszítik. A kalotaszegi nôi ünnepi viselet jellegzetessége a muszuly. Középkori viseletnek számít a dulándlé, egy nagyméretü négyszögletes „kendô". A leányok gyöngyös pártát hordanak és nyakukban zsinórra felfüzött gyöngyökbôl formázott bojtot.
• A palóc
  A matyók és a palócok, jóllehet külön etnikumként tartjuk számon õket, genetikailag egységes népcsoportként határozhatók meg, amelyek a szlávokhoz állnak közel, csupán eltérő vallásuk miatt van különböző nevük. [1]
  
• A palócok alatt a Mátra, a Bükktől északra fekvő medence jellegű területek, illetve a Nógrádi-medence és az Ipoly-völgye magyar parasztsága értendő, a 19–20. században. A palócokat korábban egyes kutatók kun eredetűeknek tartották. A „Palócföld” (Felföld) lakóit leginkább a folklór közös sajátosságai, a 20. század első felében is fennmaradt nagycsaládrendszer és az azt tükröző településszerkezet, a római katolikus vallás, valamint a kétféle „a” hangot használó nyelvjárás köti össze.
• Buzsák vidéki
  Buzsák neve Kiss Lajos szerint a szerb-horvát Budzak helynévvel azonos, alapja a budzak = „sarok”, „szöglet” szó.Az Akcs helynév elõzménye az Okch személynév (1248: Okch, ÁÚO. 11:359). A Magyare vagyis Magyari helynév pedig a személynévként alkalmazott magyar népnév származéka.Pesty Frigyes 1864-es helynévgyûjtése szerint két külön település volt. Egyesek úgy tudják, hogy az idetelepülõ tótok, horvátok, vendek Buzsik, Buzsák, Borokcsa néven emlegették a helyet, mert mocsár vette körül.A népmonda azt tartja, hogy mikor Jézus Krisztus a földön járt, találkozott egy idevaló gazdag emberrel, akinek sok lisztje volt. Hiába kért azonban tõle kenyeret, nem kapott. Erre megátkozta a falut, hogy minden gazdag ember zsákjában ezután csak búbánat teremjen. Ettõl kezdve lett a falu neve „Bú-zsák”.„1292: a somogyi szent Egyed monostor konventje jelenti, hogy az elõtte személyesen megjelent János ispán fia Terepk ispán testvére, János ispán nevében is az egyik részrõl, a másik pedig Okch-i András fiai: László és Jakab birtokcserére léptek, amelynek értelmében Jakab és László Keer nevû örökölt possessiójukat Terepk-nek és Jánosnak adták, akik viszont Okch possessióban egy örökölt földjüket vagy birtokukat adták érte Jakabnak és Lászlónak.”(Átírja Károly király 1324-ben, Nemz.Múzeum)„Akcs: Villa Okch (1268: Haz.okmt. III.16., 1410: u.o. 174.)Akch az 1536 évi adólajstromban (Akch 15.1) Táska és Kelked vidékén tûnik fel. Ma Akcs-Magyari, újabb és szokottab nevén Buzsák, Somogyvártól ÉNy-ra” (Csánki Dezsõ: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában 2.k. Bp. 1894.)„Budzsak Illyr falu.” (1695. crase) Somogy megyei levéltári anyag.„Buzsák község összes lakója 1600-ra megy, ezek is családkörükben közönségesen illírül beszélnek – egyéb iránt tudnak – néhány legvénebb embert kivéve – mindenik magyarul.”
• Székely varrottas
  A székelyek egy magyar etnikumú, magyar nyelvű népcsoportot alkotnak, mely a középkorban kollektív nemesi kiváltságokkal rendelkezett, s amely a XIII. századtól kezdve külön rendi nemzetnek minősült. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, ún. Szászföld magyarajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után menekültek át a Kárpátokon túlra, onnan a 19. és a 20. században telepítették át őket Magyarországra, ma főként Tolna és Baranya megyékben élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában
  
• A székelyek eredethagyományát a középkori magyar gestaszerzők foglalták írásba, akik az V. századi hunok leszármazottaiként emlékeztek meg róluk. A honfoglalás előtt, a VIII.-IX. században a székelyek csatlakoztak a magyar törzsekhez, az államalapítás után határvédő közösségként adómentességet és fegyverviselési jogot élveztek, kiváltságaikat a középkorban és az újkorban is megőrizték. Erdélybe, a mai Szászföld területére feltehetően a XII. század első felében telepedtek be, onnan pedig a XII.-XIII. század fordulóján költöztek át a mai Székelyföldre.
• Sárközi
  A honfoglalást követően magyarok, majd besenyők telepedtek meg itt. A helynevek és okleveles adatok alapján Győrffy György ezt írja: „A korai besenyőségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz…[3] Az itteni besenyőség már a 12. század folyamán teljesen elmagyarosodhatott.
  
• Kalocsai írott
  Kalocsa körülbelül egyidős a magyar állammal. A honfoglalás után Árpád fejedelem szálláshelye volt, egyes kutatások azt igazolják, hogy Gézáig ez a település volt a fejedelmek székhelye. A mai Kalocsai Érsekséget I. István király alapította 1001-ben, amikor az esztergomit is. Első érseke a királyi koronát hozó Asztrik apát volt. Kalocsa már 1011-ben szabad királyi város lett. Első temploma is a 11. század elején épült. Miután összevonták az egyházmegyét a Szerémi Görög Püspökséggel, melynek székhelye Bács volt a város jelentősége kissé csökkent. A Tatárjárás teljesen elpusztította, elnéptelenítette a környéket, magában a városban is sok gondot okozott, elpusztította az ország egyik legnagyobb templomát. IV. Béla rendeletére a város hatalmas erődítményt kapott, ami hosszú időre megváltoztatta a város életét.
  A későbbi érsekek közül Csák Ugrin (érsek 1219 és 1241 között) a tatárok ellen harcolt, Tomori Pál pedig 1526-ban a magyar hadakat vezette a mohácsi csatában. Mindketten elestek.
  
• A törökök 1529. augusztus 15-én foglalták el Kalocsát, és teljes egészében lerombolták a várost. A lakók elmenekültek, Kalocsa veszített jelentőségéből. 1602-ben a kálvinista hajdúk rombolták le a várost. Ezután (1602-ben) csak az érseki palotát állították helyre. A törökök 1686. október 13-án hagyták el a várost, és felégették a várát.